Kétnyelvű (idegen szóval bilingvis) az az ember, aki két nyelvet beszél. A kettőnél több nyelvet beszélő embereket többnyelvű vagy poliglott személyeknek nevezik.
Kétnyelvű személy tágabb értelmében bárki, aki két nyelven kommunikálni tud, akár passzív, akár aktív nyelvtudásal. Szűkebb értelemben kétnyelvű személynek csak azt az embert nevezzük, aki két nyelven anyanyelvi vagy közel anyanyelvi szinten beszél. Ez a személy minden nehézség nélkül tud az egyik nyelvről a másikra átváltatni, ami nem jelenti, hogy az illető fordítani is tud a két nyelv között, ugyanis éppen a fordítás kiiktatásával lehet megszerezni folyamatos kétnyelvű beszéd- és íráskészséget.
A kétnyelvűségre általában gyermekkorukban tesznek szert az emberek, amikor még formális iskolai képzés nélkül, a szülőktől és a környezettől tanulva a gyerekek két nyelven kezdnek el beszélni. Ez rendszerint azzal jár, hogy a gyerek később fog megszólalni, és a két különböző nyelven beszélő szülőhöz később a megfelelő nyelven fog szólni. Ha nem ez a módja a kétnyelvűség elsajátításának, akkor is az a hatékony, ha egy személy következetesen egy nyelvet képvisel a gyerek előtt, aki ebből a szempontból igen konzervatív és következetes. Ha nem szinkronban indul a két nyelv tanítása, két éves korban már lehet a másodiknak induló nyelvet tanítani és kb. tíz éves korig érdemes az intenzív otthoni tanítást folytatni. Később az iskola vagy a külföld veheti át a szerepet.
Egyenlő értékű és terjedelmű tudás ritkán alakul ki a két nyelv vonatkozásában, ezért a különböző eseteket típusokba sorolják:
Különvált kétnyelvűség: a nyelvi elemek (szavak, kifejezések) a beszélő fejében mind a szavak mögötti képzet és fogalom anyaghoz tapadnak, és például az ilyenfajta francia-angol kétnyelvű beszélőnek mások az asszociációi „chien” és a „dog” szóra. Ilyen kétnyelvűség rendszerint egymással szoros beszéd kapcsolatban nem álló népek nyelvén gyakori.
Összetapadt kétnyelvűség: az efféle beszélők nyelvtudásában a két nyelv szavai gyakorlatilag azonos fogalmakhoz, képzetekhez tapadnak, azokról előhívhatók mindkét irányban. Számukra a „chien” és a „dog” ugyanazon fogalom két szavát adják. Az ilyen beszélők kiejtésére is hat a két nyelv, a nyelvek interferálnak és beszéd közben átválthatnak egyikről a másikra, akár mondaton belül is.
Részleges kétnyelvűség: az egyik nyelv elemei csak a másik nyelv révén, azokhoz kapcsolódva érhetők el a beszélő számára. Nem hatékony nyelvtanulás velejárója. Annak ellenére, hogy léteznek "két tannyelvű" gimnáziumok, középiskolák, amelyek igyekeznek ezt a hátrányt ledolgozni.
Kétnyelvű társadalom: úgy jön létre, hogy családon belül, település vagy nagyobb területi szinten egymás mellett élnek két különböző nyelv beszélői. Az esetek többségében az egyik nyelv egyben hivatalos nyelv is, vagyis más előnyök tapadnak tudásához, míg a másik nyelv, az alárendelt, nem feltétlenül kisebbségi nyelv beszélőinek nem kínál előnyöket. A kétnyelvű életvitel költséges és zökkenőkkel is jár, már ezért is az ilyen közösségek igyekeznek a kétnyelvű állapotnak véget vetni. A hivatalos nyelv nem szükségszerűen a többség nyelve, ahogy a kisebbség nyelve sem mindig az alárendelt nyelv.
Forrás: Wikipédia