Extraliga középszakasz
Az MRSZ Versenybizottsága kiírta az Extraliga első négyesének középszakasz mérkőzéseit, mely szerint január második hétvégéjén, már mérkőzést kell játszania csapatunknak. Ráadásul a bajnoki és kupa címvédő Kaposvár otthonában kezdenénk, ám a somogyiaknak nemzetközi szereplésük miatt nem megfelelő a hétvégi időpont. A két csapat egyeztet az időpontokat illetően, a Kaposvár hétközi meccset kér, míg mi a munkahelyi elfoglaltságok miatt ezt nem tudjuk megoldani. Döntés január 4-én délután születik. Mérkőzések itt...
2010.01.04. UPDATE: Előbb említett Kaposvár elleni mérkőzés az egyeztetések alapján 2010. január 7-én, csütörtökön 19:30-kor kerül megrendezésre Kaposváron. A fent említett okok miatt még nem tudni milyen összetételű csapat utazik csütörtökön Somogyba.
Serdülő II. Selejtező Torna, Veszprém A dági első fordulón sima győzelmet arattunk a hazaiak ellen, a másik ellenfél a Sümeg pedig nem érkezett meg a helyszínre. Ezátal első helyen várjuk a folytatást, melynek ezúttal mia adunk otthont. Időpont, hely: 2010. Január 10. Vasárnap 9:30-tól a Deák Ferenc Általános Iskolában!
Forrás: vrc.hu