Már alig tudnak beszélni a brit tinik

Minimálisra apadt az sms-ek, közösségi portálok és csevegőfórumok nyelvezetén nevelkedő brit tizenévesek napi rendszerességgel használt szókincse, és ez már jövőbeni foglalkoztatási lehetőségeiket is veszélyezteti, állapította meg a brit kormány illetékes szakértője. Mások szerint ugyanakkor korántsem ennyire baljós a helyzet, csak éppen a kutatók nem értik a fiatalok nyelvét.    

Jean Gross, a kormány gyermekkori nyelvfejlesztési főtanácsadója a The Sunday Times jelentése szerint kimutatta, hogy a brit tinik – jóllehet valójában legalább 40-50 ezer szót ismernek – a napi beszédben egy mindössze 800 szóból álló készletet használnak.

Gross szerint a helyzet odáig fajult, hogy a mai tinédzsereknek segítséget kell adni az elektronikus szöveges üzenetek és a sikeres életvitelhez szükséges formális nyelvhasználat közötti különbség megértéséhez, mert "800 szavas szókinccsel senki nem fog munkához jutni". Szakértők még a külföldieknek is minimum ezer szó ismeretét ajánlják az angol nyelv legalább alapszíntű megértéséhez.

Mások ugyanakkor nem látják ennyire borúsan a helyzetet. David Crystal, a walesi Bangor egyetemének tiszteletbeli nyelvészprofesszora a vezető vasárnapi brit lapnak azt mondta: sok szakember alábecsüli a tinédzserek szókincsének kiterjedtségét és összetettségét. Crystal szerint a gyerekek nagyon is változatos szókészlet használnak "mindarra, amiről ők akarnak beszélni", csak a kutatóknak vajmi kevés fogalmuk van e speciális szókészlet összetételéről.

Valójában arról van szó, hogy egyeseknek nem tetszik, ha a fiataloknak például "van egy jó szókincsük a hip-hopra, de nincs a politikára" - tette hozzá.

 

 

Cimkék:

angol nyelv

Friss cikkek

Archívum

2010
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
2009
2008
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12

Januári cikkek

Company Nyelviskola Kft. 2009 © Minden jog fenntartva. Központi iroda: 8200 Veszprém, Aradi Vértanúk útja 9. Tel./Fax: 06-88/578-560
ADATVÉDELMI ALAPELVEINK A Company Nyelviskola Kft. térítésmentes felnőttképzési szolgáltatásai NYSZ: 19-0022-05 AL-1190 KSH: 13416030-8042-113-19