Felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatások
A Felnőttképzésről szóló 2001. évi CI törvény előírása alapján intézményünk a felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásokat bevezette. Ennek megfelelően igénybe vehető:
- előzetes tudásszint felmérés
- képzési szükséglet felmérése és képzési tanácsadás
A felnőttképzési szolgáltatások bevezetésével támogatjuk az egyént foglalkoztatást elősegítő képzésben való részvételében, segítjük bekapcsolódni a képzési folyamatba, illetve felkészítjük a munkaerőpiacon való sikeres szereplésre.
Ennek érdekében intézményünk szolgáltatásait a képzés igény szerint biztosítja hallgatói számára.
Előzetesen megszerzett tudás felmérése
- A tudásszint felmérés díjmentes szolgáltatás.
- A hozzánk jelentkezett hallgatókkal, komplex szintfelmérésen vesznek részt, amelynek során közösen meghatározzuk azt a szintet amely - figyelembe véve az adott időpontig megszerzett nyelvi kompetenciát - ideális kiinduló pont lehet az adott tanuló nyelvi tanulmányainak folytatására. Így szeretnénk elérni, hogy mindenki az éppen aktuális nyelv tudásának megfelelő csoportba kerüljön. Úgy alakítjuk ki a csoportokat, hogy az egyforma, szinten beszélő emberek egy csoportba kerüljenek, így ne legyenek gátlásaik már az elején, amikor a csoport többi tagja előtt meg kell szólalniuk.
- A feladatok, egymásra épülnek, és egyre nehezednek.
- A szintfelmérőt a helyszínen javítjuk, és ez alapján az oktatásvezető és hallgató közösen határozza meg a hallgató számára optimális oktatási szintet.
- Miután mindketten aláírták a szintfelmérő teszt eredményét és a csoportválasztással kapcsolatos közös döntést, kerülhet sor a konkrét csoportba való beosztásra.
- Ezzel az aprólékos, részletekbe menő felméréssel próbáljuk hallgatóink számára az ideális oktatási szintet megtalálni
Képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás
- A képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás szolgáltatásunk szintén díjmentes. A potenciális képzésben résztvevő számára egyénre szabottan meghatározza azokat a képzési programokat, amelyek elvégzése elősegítheti arésztvevő által megfogalmazott célok elérését. A képzési tanácsadásunk célja, hogy a potenciális résztvevők számára teljes körű információt nyújtsunk a képzési programokról és egyéni igényeiknek megfelelő képzési formát és programot javasoljunk számukra.
